Méret/funkció

Előadótermek

Az előadótermekben az előadó egyszerűen kezelhető, prezentálását megkönnyítő rendszerhez jut. Az előadás pedig lebilincselő lesz a helyi és távoli résztvevőknek egyaránt.

Megszűnik az adott hely befogadóképessége által eddig szabott korlát, hiszen így már sokkal többen tudnak egyszerre részt venni az adott rendezvényen.

Az interaktív előadások kiterjeszthetők mindenféle földrajzi határon túlra, pl. egy orvosi konferencián a repülőjegy árából inkább több hozzáadott értéket adhat egy hibrid konferencia.

Az előadások rögzíthetők, akár egyszerre az összes kameraállás is. Az előadó és a közönség képe/hangja és a prezentáció is egy időben megörökíthető. Így a felvétel nemcsak azonnal közzétehető, de későbbi utómunkára is alkalmas.

A modern platformok már nemcsak a technológiát biztosítják, hanem támogatják az online rendezvények egyszerű szervezését is, már a tervezési pillanattól kezdve.

Az arculati elemekkel személyre szabható platformmal ugyanabból a rendszerből megszerkeszthetők a rendezvényre szóló meghívó üzenetek, amely követi a regisztrálókat, sőt az automatikus emlékeztető e-maileket is kiküldi helyettünk. A profibbak akár a saját CRM adatbázisukkal is integrálhatják a rendszert.

A rendezvény után pontos, szinte valós idejű statisztikák is lehívhatók a nézettségről, legaktívabb felhasználókról, de monitorozni lehet a hívás minőségét is. A precíz utókövetés és a gazdag integrációs lehetőségek minden marketinges igényét garantáltan kiszolgálják.

Egy igényfelmérés alapján gondosan megtervezett hibrid előadói rendszer ára már akár az első hibrid rendezvény alatt megtérülhet.

Rendezvénytér

Különböző céges rendezvények zökkenőmentes élményét kínáljuk Önnek, dolgozóinak, partnereinek. 

Legyen szó negyedéves dolgozói tájékoztatóról, hibrid partnerrendezvényekről, marketing eseményekről vagy sajtótájékoztatókról, amit kap, az nem más, mint a könnyed és átható kapcsolattartás globális szinten.

A streamelési lehetőségek túlmutatnak a földrajzi határokon, lehetővé téve, hogy a világ bármely tájáról csatlakozhassanak az adott tárgyaláshoz, előadáshoz. A kijelzők és a LED falak széleskörű lehetőségeket rejtenek magukban, amelyre akár cége márkajeléseit is kivetítheti.

Oktatótermek

Akár kisebb, akár nagyobb teremről van szó, egyértelmű, hogy a tökéletes hang- és képminőség professzionális környezetben teljes mértékben elengedhetetlen.

Kisebb termek

Képzelje el, hogy 10-30 fős termekben tarthat szemináriumot, vagy gyakorlatot, amelynek során szinte minden részlet életre kel. Tisztán hallhatja és láthatja az oktató magyarázatait, kérdéseit, függetlenül attól, hogy a teremben tartózkodik, vagy egy másik országban.

Nagyobb termek

A terem nagysága, a résztvevők létszáma sem szabhat határt: nagyobb előadótermek esetében is magas szintű audio- és vizuális rendszerek kialakítására tesszük lehetővé, ezzel növelve a hallgatók sokaságának élményét.

Elkötelezettségünk azonban túlmutat ezen: a célunk kétfunkciós olyan termek kialakítása, ahol lehetőség van egy központi helyen offline előadást tartani, miközben akár 5-6 vidéki helyszínen is látják, hallják az oktató prezentációját, részt vehetnek a tanár-diák interakcióban.

Kollaborációs tér

A nagy ötletek általában kisebb csapatban, kisebb térben születnek. Egy projekt tervezése közben fontos, hogy az összes támogató eszköz elérhető legyen minden résztvevő számára, akár helyszínen, akár távolról csatlakozik a tervezési munkálatokhoz.

Egy ilyen meeting szinte elképzelhetetlen interaktív kijelző nélkül, ahol minden ötlet vagy inspiráció azonnal felrajzolható, importálható, elmenthető, különböző verziókban, hiszen semmi sem veszhet el, ami később még értékes ötlet lehet. Mit sem ér persze a rajztábla a mai hibrid világban, ha a távoli résztvevők nem tudnak ugyanolyan hatékonysággal közreműködni az ötletelésben.

A táblába integrált mesterséges intelligencia által támogatott okos kamerák és mikrofonok minden helyzetben kristálytisztán közvetítik a beszédet és az éppen széles gesztusokkal magyarázó kolléga arckifejezéseit: bárhol ül, áll, vagy nagy hévvel oda-vissza sétálgat a teremben.

A tábla akár gurulós állványon is szállítható, így biztosítva a maximális rugalmasságot.

A legnagyobb ötletek általában egy pillanat alatt születnek, így az a legjobb, ha azonnal el tudjuk kapni a pillanatot és meg tudjuk osztani azt a többiekkel. Az új rendszerrel nem lesz többé akadály az innováció előtt, még a távolról együttműködő csapatok között sem.