Bár a súlyos lezárások ideje véget ért, de a fennálló járványhelyzet továbbra is új, innovatív megoldások alkalmazására kényszeríti a hazai munkáltatókat. A rugalmas munkavégzés napjainkra már normává vált a munkavállalók körében, ez pedig azt jelenti, hogy azoknak a cégeknek is fel kell készülniük a hibrid munkavégzési modellre, akik eddig nem tették. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogyan maradhat versenyképes egy vállalkozás 2022-ben is!
A járványhelyzet miatt rengeteg munkáltató áll át a hibrid modellre a munkavállalók nagyobb biztonsága érdekében. A Behaviour Magazinnal közösen végzett 2021 év végi felmérésünk alapján a magyarországi vállatok nagy része is jelentős átalakuláson megy keresztül: a válaszadó cégek 83%-a kezdeményezte a hibrid munkarendet, hogy könnyebben alkalmazkodhassanak a változó körülményekhez. Látható tehát, hogy az ehhez szükséges technológiai újítások hazánkban is elengedhetetlenné váltak. Ebből következik, hogy aki nem készül fel időben a váltásra és nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel és irodai térkialakítással, komoly lemaradásra számíthat a hazai cégek versenyében.
Nemzetközi szinten már évek óta hódít a hibrid munkavégzés
A hibrid munkarendre való áttérés már a pandémia felbukkanása előtt elindult, a járvány során pedig még nagyobb sebességre kapcsolt és ez a folyamat azóta sem mutatja a lassulás jeleit. Ezzel egy időben a magyar munkaerőpiacon is egyre fontosabb készséggé válik a távmunkához és a hibrid modellhez való alkalmazkodás: a felmérésünkben résztvevők 70%-a látja úgy, hogy jelentősen megváltozott az ügyfelekkel való kommunikáció az elmúlt két évben, és közel 87%-uk állította, hogy a pandémia megváltoztatta az irodai munkavégzés menetét is. Ezeket az eredményeket figyelembe véve látható tehát, hogy a személyes érintkezés nélküli találkozókra való átállást és a megfelelő technológiai felkészültség fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni.
Minél előbb, annál jobb! – A pandémia sürgeti a digitális megoldásokra való átállást
A járvány világszintű robbanást eredményezett az online eszközök használatában. Ennek köszönhetően egyre több hazai vállalat érzi, hogy erre az átállásra itthon is fel kell készülni. Ezt bizonyítja az is, hogy a megkérdezettek majdnem kétharmada (65.5%) az elmúlt két év során már elkezdett befektetni az irodai tárgyalótermek fejlesztésébe, hogy készen álljanak az új kihívásokra. A felmérésből az is kiderült, hogy új eszközpark fejlesztésére szinte mindenhol (90%) szükség volt— ide tartozik például az új laptopok, fejhallgató szettek, vagy kamera rendszerek beszerzése. Az egybehangzó válaszok kiugróan magas eredménye ebben a kérdésben számunkra nem meglepő. Többéves tapasztalatunknak köszönhetően tudjuk, hogy a vállalati kommunikáció kiemelt színtere a tárgyalóterem, ahol rendkívül lényeges a kiváló hang- és fénytechnika, valamint a tér belső elrendezése.
Korszerű eszközökkel a digitális csapatmunka élmény is lehet
A videókonferenciák lebonyolításához sok helyen többféle megoldást is alkalmaztak az irodákban. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a meglévő, előre berendezett rendszereket használták, hanem gyakran csatlakoztatták személyes eszközeiket, például okostelefonjaikat vagy laptopjaikat. Elengedhetetlen tehát befektetni a megfelelően felszerelt tárgyaló kialakításába annak érdekében, hogy az alkalmazottaknak ne saját eszközeikre kelljen hagyatkozniuk. De a befektetés nemcsak azért térül meg, mert egyszerűbbé teszi az ügyfelekkel és kollégákkal való kapcsolattartást, hanem azért is, mert az új módszerekkel járó kényelem boldogabbá teszi a munkavállalókat. A kutatásból kiderült ugyanis, hogy minden esetben elégedettek voltak az újfajta technológiai megoldásokkal, és ugyanez mondható el a vezetőkről is.
Több tényezőre is oda kell figyelniük a cégeknek az eszközök kiválasztásánál
A megfelelő megoldás kiválasztását több dolog is befolyásolja: a válaszadóink 83%-a gondolta úgy, hogy fontos, hogy egy rendszer több platformmal is integrálható legyen. Ez érthető, hiszen nemzetközi szinten a cégek elsöprő többsége a legnépszerűbb online alkalmazások valamelyikét használja, ilyenek a Zoom vagy a Teams. A válaszadók körében szintén fontos szempont volt a funkcionalitás: több mint 73%-uknál döntő szerepet játszottak a különböző rendszerek olyan specifikus tulajdonságai, mint például a vezeték nélküli megoldások vagy zajszűrővel ellátott mikrofonok. És nem szabad megfeledkeznünk az árról sem, ami szintén hatalmas szerepet játszik a döntésben. A válaszadók csupán 10%-a mondta, hogy nem, vagy kevéssé fontos szempont, hogy mennyibe kerül az adott eszköz, vagy szolgáltatás.
Fájó veszteségekre számíthat, aki nem halad a technológiai fejlődéssel
Gördülékeny kommunikáció nélkül nincs élet az üzleti világban, a vállalkozások számára pedig kulcsfontosságúvá váltak a személyes kapcsolattartásnak és közös munkának felületet biztosító digitális újítások. Nem mellékes az sem, hogy az elmúlt egy évben miként változtak a munkavállalók elvárásai, illetve, hogy milyen eszközökre van szükségük a sikeres együttműködéshez. Egyre több munkahely veszi komolyan a rugalmasságra és agilitásra való törekvést, amelyek a digitális munkavégzés hosszú távú jövőjének alappillérei.
Mutatjuk, mikre érdemes odafigyelniük a hazai cégeknek a produktivitásuk megőrzése érdekében!
Ebben a gyorsan változó helyzetben minden cégnek át kell gondolnia, hogy milyen szakmai változtatások szükségesek számára akkor, ha átáll a hibrid megoldásokra. Ami biztos, hogy minden vállalkozás esetében meg kell vizsgálni, hogy milyen infrastruktúra-fejlesztések kellenek ahhoz, hogy átgondoltan tudják kezelni az iroda digitális átalakítását.
Szakértőink tanácsai alapján összegyűjtöttünk néhány kulcsfontosságú tényezőt, amire a vállalatoknak figyelniük kell a járványhelyzet alatt — és után — a produktivitás megőrzéséhez:
- A rugalmas, hibrid munkavállalás támogatása a helyfüggetlen és hatékony csapatmunka érdekében
- Az online munkavégzéshez szükséges körülmények megteremtése, minőségi eszközök segítségével
- Funkcionális és könnyen hozzáférhető tárgyalótermek kiépítése, amelyek technológiailag felszereltek és minden eshetőségre készen állnak
Láthatjuk tehát, hogy azok a cégek, akik nem állnak készen az új kihívásokra, nem tudnak majd lépést tartani a digitális megoldásokra már felkészült konkurenciával. A versenyképesség megőrzése érdekében a hazai vállalatoknak is olyan népszerű és innovatív szolgáltatásokat kell majd kínálniuk, amelyek biztosítják az online és hibrid munkavégzés lehetőségét.